Akusztikusokkal érkezik Zorán Békéscsabára

2016. március 14. 07:47 | behir.hu

A Csabagyöngye Kulturális Központ ismét a magas színvonalú zeneművészet hódolóinak kedvez Zorán “Mindig másképp” – Unplugged 2016 című koncertjével.

A csak akusztikus hangszerekkel előadott fellépés igazi kuriózumnak számít, hiszen a Zorán-rajongók a 90-es évek óta nem vehettek részt “unplugged” koncerten. A vonósnégyessel kiegészült produkció, azóta még tovább haladt a profizmus útján, szemük előtt egy céllal: az örömteli szórakoztatással.

A „Mindig másképp” koncertjének még inkább védjegye lesz ez a hangzásvilág, sok dalt áthangszereltek, és az új hangzásban fontos szerepe van a produkcióban most először megjelenő vonósnégyesnek is. A többiek, a hosszú évek óta együtt játszó, virtuóz zenészekből álló Zorán-csapat is mindent megtesz azért, hogy az összhatás még élvezhetőbb és még attraktívabb legyen. Zorán számos díjai mellett Kossuth-díjas, EMeRTon-díjas, Artisjus-díjas művész, 2005-ben pedig több évtizedes, kiemelkedő népszerűségnek örvendő pályafutásáért, a több generáció legnemesebb érzelmeihez és értelméhez szóló előadó-művészi tevékenységéért vehette át. Az évtizedek óta változatlanul magas művészi színvonalú, mindent átható profizmussal dolgozó művész, március 16-án Békéscsabán az alapvetően akusztikus hangzású zenei világát most még nagyobb hangsúllyal ötvözve mutatja be békéscsabai közönségének. Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Csabagyöngye Kulturális Központban. 

FEL