Aktuális: Társasházakat újítanak fel Békéscsabán

2017. augusztus 5. 12:40 | Mikóczy Erika

Megjelent egy GINOP-os pályázat, ahol 12,5 milliárd forint kamatmentes támogatás áll rendelkezésre energetikai korszerűsítésre, és mindarra, ami ebben benne foglaltatik. Békéscsaba városában erre a társasházak pályázhattak, de az önkormányzat is a kezdeményezés mellé állt.

Békési Alberttel, a Békéscsabai Lakásszövetkezet elnökével Horváth Szabolcs műsorvezető beszélgetett erről a 7.Tv Aktuális című műsorában.

 

Békési Albert: Régen várt felújítások valósulhatnak meg

 

– Jó hír, hogy a februárba elindított, és gyakorlatilag a kezdet kezdetén viszonylag nehezen mozdítható lehetőségek kiteljesedtek. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban már a lakásszövetkezeti épületek és társasházak energetikai felújításának a közepén járunk.  Ez azt jelenti, hogy a kezdeti igények felmérése után, már az elbírálás stádiumában vannak a felújítási ügyek. A békéscsabai lakásszövetkezet 46 épülete pályázott első lépcsőben az energetikai felújításra, és második ütemben is jelentkezett másik 28 társasház, illetve szövetkezeti házak is vannak a látókörünkön. Ezeknek a közgyűlései még nem zajlottak le, ténylegesen akkor mondhatjuk azt, hogy a felújításra jelentkeztek, amikor a részközgyűlési határozatok megszületnek. Ezekre a felújításokra már nagyon régen várunk. 2009 óta nem volt olyan pályázat, ami gyakorlatilag az épületek energetikai felújítását szolgálta volna. Nagy örömünkre most április 24-én kijött ez a pályázat, amelynek köszönhetően 12 milliárd forintot lehet felhasználni az épületek fölújítására. Az érintett épületek tízemeletes és négyemeletes központi fűtéses házak, illetve négyemeletes egyedi fűtéses épületek, amelyeknek a fölújítása most lehetségessé vált. Nagyon sokat jelent egy-egy épület, és az ott lakók életében az, hogy egy korszerűbb, modernebb, élhetőbb lakásban lakhatnak. Ráadásul sokkal gazdaságosabban tudják megoldani a fűtést. Maga a pályázat is erről szól, hogy az energia-megtakarítás útján, illetve az abból megmaradt bevételből próbálják meg magát a felújítást finanszírozni. A jelenlegi energiafelhasználásnak mintegy 50 százalékát lehet a felújítás után megspórolni. A pályázatról annyit még: mindenki azt kérdezi egy ilyen esetben, hogy mit nyújt, és mibe kerül ez a tulajdonosnak. Mi elmondtuk a lakóknak, hogy a külső hőszigetelés, a tető- és pincefödém szigetelése mellett lehetőség nyílik egy másik pályázattal összekapcsolva arra, hogy a nyílászárókat is ki tudják cserélni azok, akik igénylik. Így az egyéni igények alapján meg lehet oldani ezt, illetve belső fűtés korszerűsítést is kérhetnek azoknak a négyemeletes konvektor fűtéses lakásoknak a tulajdonosai, akik eddig az elavult, negyvenéves konvektorokkal fűtötték a lakásokat. Ennek is megvannak a feltételei. A régi épületeknél a kémények is elavultak. Ezek a gyűjtőkémények, ahova most a nyílt égésterű fürdőszobai kazánok engedik ki az égéstermékeiket, nem alkalmasak arra, hogy egy kombikazánnak az üzemelésére megfeleljenek. Sikerült fölkutatni egy olyan új technológiát, amivel bélelni lehet ezeket a kéményeket, és a kéménybéleléssel alkalmassá válnak arra, hogy egy túlnyomásos turbókazánnak az égéstermékét ki lehessen vezetni a szabadba.

Nyilvánvalóan ez is azzal jár, hogy a lakásokban minden ilyen fölújításnál lesz egy kis rendetlenség, ami azt jelenti, hogy a kémények kialakításánál a fürdőszobában a műveleteket el kell elvégezni. Az ott élők türelmét kérjük. Nagy valószínűséggel két-három napig eltart, amíg a radiátorokat beszerelik, a korszerűsítést elvégzik a szakemberek. Én is meglepődtem, amikor a szakemberek elmondták, hogy megfelelő technikai előkészítéssel körülbelül három nap alatt egy lakásban végeznek is ezzel a munkával.

 

– A felújításnak valóban akár 50 százalékos energia-megtakarítás is lehet a hozadéka?

 

Igen. Egy tízemeletes épületben ezt más konstrukcióban már elvégeztük. Ott bárki megtapasztalhatta, hogy az 50 százalékos energia-megtakarítás reális. Nyilván itt is volt gépészeti felújítás, kazánkorszerűsítés, szabályozás, hogy egyforma hőmérséklet legyen a tízemeletes épületeknél az első és a tízedik emeleten is. Van gyakorlatilag melegvíz-előállítás napkollektorral, illetve megtörtént a födémszigetelés is. Ezzel gyakorlatilag „be lett csomagolva” az épület, így értük el az ötven százalékos megtakarítást. Most elemezzük, hogy úgy gyakorlatilag mi az, ami esetleg a többi épületnél elősegíthetné még a hatásfok javulását. Elsősorban nyilvánvalóan ez a fűtéstechnikától függ, hisz az egész rendszernél rengeteget jelent az, hogy milyen típusú kazánt üzemeltetünk. Azt javasoltuk ezeknél a tízemeletes épületeknél, hogy mivel 17 évesek a kazánok, próbáljanak meg abban gondolkodni, hogy ki kell cserélni azt, mert a kazán élettartama 20-25 év. Ha ezt egy modernebbre cserélik, aminek a fűtési hőfoka nem 60 fok, hanem 45 fok, ugyanilyen hőérzettel lényegesen kevesebb energiát kell felhasználni arra, hogy a vizet 40 fokra fölmelegítsük, és ezzel fűtsünk. Nyilván ennek vannak más technikai részletei is. Ami nagyon fontos még ezzel a felújítási projekttel kapcsolatban, az az, hogy mi azokat a tulajdonosokat tudjuk támogatni, akik rendszeresen fizetnek. Tehát azokat, akik fizetési gonddal, vagy fizetési hiányossággal rendelkeznek, vagy hátrább soroljuk, vagy kihagyjuk ebből a felújítási projektből, tekintettel arra, hogy az egész megtakarításnak az alapja az előírás szerinti fizetés. Nem lesz benne jelzálog, nem terhelünk a tulajdonosokra, illetve az épületre semmilyen terhet, ezt maga a lakásszövetkezet vállalja be. A lakásszövetkezet veszi fel a hitelt, a tulajdonosok az előírásos fizetéssel mindent letudnak. De ezt nagyon szigorúan kell venni, mert végeredményben ezzel finanszírozzuk a hitel visszafizetését is.

 

– Az ingatlan lakóinak ez mit jelent? Azon túl, amit fizetnek havonta, jár ez plusz költséggel?

 

A dolog gyakorlatilag úgy működik, hogy a jelenlegi előírás szerinti fizetés az, amit fizetni kell, gyakorlatilag az összes épülettel járó költséget az előírás szerint fizetik jelenleg is a tulajdonosok. Ennek egy része most megmarad azzal, hogy sokat takarítanak meg a fűtésen. Ez évente épületenként 3-4, esetleg 5 millió forint is lehet, attól függően, hogy maga az épület 60 vagy 80 lakásos, és hogy milyenek a fűtési szokások, és hogy mennyi gázt használtak el fűtésre, meleg víz előállításra. Számításaink szerint ez a megtakarítás olyan mértékű, hogy ha 20 éves futamidőt akkor olyan 1800-2200 forint előírás-növekvényt jelent ez csak havonta a tulajdonosoknak, abban az esetben, ha nem kérnek extra dolgokat. Az egyéni nyílászáró-cserék, vagy más ezzel kapcsolatos négyemeletes épületre vonatkozó kazánkorszerűsítés ezen felül van. Aki nyílászárót kíván cserélni esetleg a tízemeletes épületben, az további 1500 forint körüli havi részletnövekedéssel számolhat. Nyilván az lenne a célszerű, ha mindenki kicserélné a nyílászárót, megtakarítás szempontjából és esztétikai szempontból is, mert nem néz ki egy épület jól, ha a nyílászárók fele régi és elavult, a másik fele új. Igyekszünk is a lakóközösségeket meggyőzni arról, hogy lehetőség szerint mindenki cserélje ki, hiszen ahogy elmondtam, igaz hogy 20 éves futamidőről van szó, tehát nem egy olyan nagy teher, hogy ne lehessen elviselni. Mert ha összeadom, hogy fűtéskorszerűsítés is van, homlokzatszigetelés, és még nyílászárást is cserélt egy tízemeletes épület tulajdonosa, ez 3500 forint, 4000 forint előírás növekményt jelent havonta, de korszerű lesz a lakás. Még annyit szeretnék elmondani, az nem elég, hogy megcsinálunk egy épületet kívülről. Ha bemegyünk az épületbe, és bennünket az épület belsejébe egy lepusztult belső lakótér, közös tér, lépcsőház, vagy lift fogad, akkor az illúzióromboló. A felújításhoz hozzátartozik, hogy liftek állagát és a belső tartózkodótereket, folyosókat, illetve házat is igyekszünk kifesteni, hogy egy valóban szép épületben éljenek.

 

 

Herczeg Tamás: Hét éven keresztül havi ezerforintos támogatás azoknak, akik belevágnak

 

 

Herczeg Tamás, Békéscsaba tanácsnoka beszélt a továbbiakban arról, az önkormányzat miért tartotta fontosnak, hogy a kezdeményezés mellé álljon.

 

– Májusában a közgyűlésre készítettünk egy határozati javaslatot, ami arról szólt, hogy akik csatlakoznak ehhez a pályázathoz, azokat támogassa az önkormányzat. A múlt héten volt egy rendkívüli közgyűlés, akkor elkészítettük a rendelettervezetet. Remélhetőleg a szeptember 28-ai közgyűlés elfogadja majd azt a rendeletet, ami arról szól, hogy a város segíti azokat a lakóközösségeket, amelyek pályáznak az energiahatékonyság növelése érdekében egy pályázatra, illetve a megújuló energiafelhasználást növelni tudják. Tehát azokban a lakóközösségekben, ahol csatlakoznak ehhez a GINOP-os pályázathoz és igényelnek visszatérítendő kamatmentes támogatást, a lakástulajdonosok hét éven keresztül havi 1000 forintos támogatást kapnak az önerő mellé. Ez a GINOP-os történet, ez kamatmentes támogatást jelent. Ezért is tartják nagyon sokan kedvezőnek ezt a konstrukciót, hiszen húsz éven keresztül kell visszafizetni azt a pénzt, amit fölhasználnak az energiahatékonyságot növelő programra. Tehát e mellé áll oda az önkormányzat, és hét éven keresztül havi 1000 forintos támogatást nyújt, azoknak, akik beszállnak ebbe a felújítási programba.

 

– Egyébként van ennek egyfajta öngondoskodás része. Ez az önkormányzat szerint mennyire fontos ez?

 

Mindenképpen van egy öngondoskodási eleme ennek, de én azt hiszem, hogy még ennél is több van benne. Nemrégen fogadta el a közgyűlés a város klímatervét. Hogyha például sok ezer lakástulajdonos végzi el ezt az energiahatékonysági felújítást, akkor az valószínűleg érzékelhető mértékben csökkenti az energiafelhasználást. Ha kazáncsere történik, épületgépészeti beavatkozás történik, akkor kevesebb energiát kell felhasználni. Csökken majd a pazarlás, hiszen hogyha a külső nyílászárók újak lesznek, ha a homlokzat szigetelést kap, ha a födém szigetelést kap, akkor nem szökik el az energia. Emellett a megújuló energia felhasználása is szerepet kap, ha a napkollektorok elkészülnek, akkor a megújuló energiafelhasználás is jelen lesz ezeknek a lakásoknak az életében. És ha mindemellett még a közösségi helyiségek energetikai, vagy villamossági fölújítása is megtörténhet, akkor az az állítás, miszerint olyan 20 és 70 százalék között lehet az energia-megtakarítás, az egy érvényes állítás lehet. Egy szó, mint száz, ez városi léptékben is nagyon fontos döntés lesz, amit remélhetőleg meghoz az önkormányzat. Körülbelül 24 000 lakás van Békéscsabán, és 370 olyan ház, ami vagy iparosított technológiával, tehát panelból készült, vagy téglablokkos épület, vagy téglából épült, vagy betonból épült. Ez a 370 ház, lényegesen több lépcsőházból, és sok ezer lakásból áll, és ezek a lakóközösségek pályázhatnak majd.

 

– Egyébként mennyire fedi le ez az összeg, ez a 12,5 milliárd forint ezeknek a házaknak az energetikai felújítását?

 

Úgy gondolom, az ilyen épületek többségében lakókat érinti. A program esztétikailag is érzékelhető változást hozhat Békéscsabán. Tehát a Lencsési-lakóteleptől kezdve a belvároson keresztül a Millennium-lakótelepig, a Kazinczyig, és a Mokry-lakótelepig az egész városban érintettek lehetnek a lakóközösségek. Ez azt jeleni tehát, hogy nemcsak a lakásszövetkezet pályázhat, nemcsak a CSÜSZ pályázhat, hanem azok a lakóközösségek is, amelyek nem ennek a két nagy fenntartószervezetnek a keretei között szervezik meg a lakóközösségek életét. Tehát ez egy roppant jelentős fejlesztés, én úgy gondolom.

 

FEL