Aktuális: Szombaton délután egészségutca lesz Békéscsaba főterén

2017. augusztus 4. 18:30 | Mikóczy Erika

Szombaton délután 14 órától egy igazi egészségutca, és gasztronómiai fesztivál lesz Békéscsaba főterén.

A szervező a Békéscsaba Városi Nagycsaládosok Egyesülete. Az egyesület elnöke Lukács Beatrix volt a vendége a 7. Tv Aktuális című műsorának, ahol Horváth Szabolcs műsorvezető kérdezte a részletekről.

 

– A Nagycsaládosok Egyesületére jellemző, hogy ilyen nagy volumenű rendezvényeket hívjon életre? Ezzel össze lehet még jobban hozni a nagycsaládosokat?

 

Egyrészt nagyon szeretnénk azt hangsúlyozni, hogy a nagycsaládosok igen vidám és életrevaló társaság. Az elmúlt időkben már négyszer szerveztünk ilyen nagy rendezvényt más helyszínen. Előfordult, hogy kétnapos volt, aztán egy pici szünet következett, de most újra nyertünk egy lehetőséget, hogy megvalósíthassuk ezt a fesztivált. Azt kell tudni a nagycsaládosokról, hogy miután három-négy-öt gyerekünk van, esetleg több, a legnagyobb logisztikusok vagyunk, hiszen ahhoz, hogy melyik gyereket mikor hová kell vinni, és hogy mindent észben tartsunk, ahhoz adottság kell, illetve az évek folyamán muszáj, hogy beletanuljunk. Tehát innen indítva egy nagy rendezvény megrendezése abszolút belevág a mi profilunkba.

 

– Mielőtt rátérnénk a rendezvényre, az is érdekelne, hogy maga az egyesület, ti nagycsaládosok hogyan tudjátok a hétköznapokban segíteni egymást?

 

A családok hasonló helyzetben vannak, tehát mi a felelős gyermekvállalókat képviseljük. Jelenleg 35 nagy család van az egyesületben, tudjuk, hogy elég nehéz több gyerekkel családilag eljutni valahova. Mi összefogunk, busszal, vonattal, biciklivel nagyon sokat kirándulunk a környéken. De az is jobban összehozott, hogy például készültünk erre a rendezvényre. Egy egész manófalvát alkottunk meg, papírmaséból házakat, ahová a gyerekek be tudnak bújni. Ilyet én még nem láttam máshol. Teljesen extra dolgokat találtunk ki, és ez a csapatot is annyira összehozta, hogy nem is emlékszem, mikor volt ennyire intenzív az egyesületi élet, ezen belül is az önkéntes munka. Egyébként most hétvégén jöttünk haza egy kenutúráról. Tíz kenuval voltunk evezni a Körösön a nagycsaládosokkal. Próbálok forrást teremteni a rendezvényeinkre, így amit egyébként saját erőből nem tudnának kifizetni a családok, közösen összehozzuk. Összefogunk, együtt megyünk, így sokkal kedvezőbb és sokkal élménygazdagabb a kirándulás.

 

– Tehát egy kis kikapcsolódásra próbáljátok összehozni a családokat, és így segíteni nekik akár egy pályázat útján? Erre próbáljátok helyezni a hangsúlyt?

 

A pályázat az a hátteret biztosítja. Tehát mondjuk úgy, hogy a vezetőség dolga, azon belül is leginkább az én dolgom, hogy forrást teremtsek azokra a programokra, amelyeket egyébként a tagság talál ki. Tehát csak egy hátteret biztosítunk hozzá, így olyan programokon vesznek részt, amit ők szeretnének, nem erőltetünk rájuk semmit. Nekem az a legnagyobb elismerés, amikor például egy ritkában látott anyuka egy-egy rendezvényünk után azt mondja, hogy már rég nevetett ennyit. A '90-ben alakult egyesületünknél komoly munka folyik a háttérben, de azt hogy a családok ebből mit élnek meg, az függ az adott emberektől is. Több nagycsaládnak elég szűkös a pénztárcája, de itt segítjük egymást. Például évszakváltáskor van ruha csere-bere, nyilván az ember nem szívesen dobja ki, ami még jó lehet másnak. Kijelölünk egy délutánt, akkor mindenki hozza otthonról a kinőtt ruháját, a másik elviszi, semmit nem kell fizetni. Az szokott lenni a kérésem, hogy minden fogyjon el, mert akkor nincs gond, hogy utána hova tesszük. És aztán a személyes élmény az, amikor látom a gyerekeken mondjuk azt a ruhát, amit mi vittünk be.

 

– A szombati fesztivál az egészségre és a gasztronómiára épül. Hogyan állnak össze a programok és ez mekkora szervezőmunkát igényelt ez tőletek?

 

– Február óta szervezzük ezt az eseményt. Fontos volt az, hogy a helyi családokat ki tudjuk csábítani. A tapasztalat az, hogy könnyen mozdulnak ki az emberek. Viszont olyan színes a kínálatunk, hogy abban biztosan mindenki talál magának valamit. Folyamatos színpadi műsor lesz, a jó hangulat is garantált. A másik részében kiállítók lesznek, ennek az az érdekessége, hogy mi nem szelektálunk, hogy mondjuk melyik kiállítóval értünk egyet. A közösségi oldalakon az egészség témakörben is olvashatunk mindenfélét. Pro-kontra adott diétától kezdve a divatirányzatokig, és itt azért most jó számmal képviselve lesznek. Egy személyes kedvencemet szeretném kiemelni terméknév nélkül: lesz fogyókúrás csoki is a kiállításon.

 

– Ezen kívül mi lesz még? Kiket hívtatok el, ők mivel fognak bemutatkozni?

 

– Lesz gasztro-szigetünk. Az Ízvadász főzőklub – ami egyébként Jaminában működik – hoz olyan zöldségkrémeket, amelyeket talán a gyerekek szívesebben megesznek, mint más zöldségételeket. Hisz ráadásul könnyű egy vacsorának felkínálni egy ilyen krémet, hiszen kiveszem a hűtőből, egy kicsit rákenem bármilyen alapra, és akkor kész a vacsora. Van egy hagyományos konyhánk, amibe persze sok zöldség van, de itt lesz példa arra, hogy ezen felül hogyan tudjuk megszerettetni a gyerekekkel ezeket az ételeket. Tehát hogyha ezt már elérjük, akkor azt mondom, hogy elvégeztük a dolgunkat. Nyilván lesz salátabár is, ott hatféle zöldsalátából, kis hússal, a megfelelő arányokat betartva fogjuk kínálni a dolgokat. Illetve ugye akik jönnek kiállítónak, azok is jönnek kóstoltatni, kint lesz a biopiac, a Békési Biokultúra Egyesülettől is lesznek itt, az ivólét, friss zöldség-gyümölcslét meg is lehet vásárolni. Megkerestünk egy kört, akiket már ismertünk, és aztán folyamatosan csatlakoztak hozzánk még többen azzal, hogy ők is szeretnének jönni árusítani, vagy bemutatni.

 

– Leginkább itt helyieket próbáltátok megkeresni?

 

Feltétlenül a helyi termékekre koncentráltunk. Ez a fesztivál most arról szól, hogy kijövök, és akár egy fillér nélkül jól érezhetem magam, mert a programok ingyenesek az ugrálóvártól kezdve az arcfestésig. Kézműves foglalkozásunk is lesz, de egészségügyi szűréseken, méréseken is részt vehetnek az érdeklődők. Ami az egészséghez hozzátartozik, azt mi felvonultatjuk ezen a délutánon.

 

– Ha jól tudom, lesz arra is példa, hogyan lehet akár gyógyszer nélkül kezelni bizonyos dolgokat. Hozzáértő szakembereket hívtok meg?

 

Lesz egy alternatív gyógyászatnak elnevezett nagy sátor. Próbáltuk úgy csoportosítani az elhelyezést, a térnek a berendezését, hogy a hasonló tevékenységet végzők egy nagy sátor alatt legyenek. Itt például relaxációs masszázs is lesz. Odaülhet bárki, és kaphat egy próbalehetőséget térítésmentesen. Eljöhetnek kipróbálni, aztán ha tetszik, fel lehet venni a kapcsolatot. Kint lesz az illóolajos, lesz táltos dobosunk, mert van, akinek az nyújt esetleg segítséget. Tehát tényleg nagyon széles a paletta, érdemes kijönni. Ha nem szervezőként lennék jelen, én nagyon élvezném akkor is. Szerintem kettőtől hatig-hétig lesz ez a blokk, ami kimondottan az egészséges életmóddal kapcsolatos, mert utána lesz ugye nyolc órától egy utcabálunk mindezt megkoronázva. És aztán még mindig nincs vége, mert a végén egy tűzzsonglőr jön, tehát a színpadot is úgy állítottuk össze, hogy mindig történjen valami. Jönnek még gólyalábasok, lesznek vásári csínytevések, bejelentkezett például a Kanga, és ott az inci-pinci gyerekekkel anyuka edz-tornázik úgy, hogy rá van kötve.

 

– Milyen egészségügyi szűrővizsgálatok lesznek? Kiket hívtatok meg, és ők mivel készülnek? Tehát lesz testzsír-mérés, vérnyomásmérés, vércukorszint és ilyenek, vagy még egy kicsit több ennél?

 

Ott lesz velünk a Vöröskereszt, akik alapméréseket csinálnak, illetve a mindennapi tevékenységükről is többet megtudhatunk majd. Egy céget kértük fel, hogy a szűréseket, méréseket elvégezzék, mindent, ami utcai körülmények között megoldható. Ezek a szűrések arra jók, hogy kiderüljön, ha valami nem stimmel, vagy gyanús, és utána továbbmegy az ember az orvoshoz. Dietetikus is lesz kint. Többnyire akkor megyünk orvoshoz, amikor baj van. Itt pedig még a bajt megelőzően kaphatunk tanácsot. Ha valaki szeretne akár változtatni, vagy valamilyen problémája van, akkor oda tud hozzá menni, és kötetlenül megbeszélni az első lépéseket. Érdemes lesz kijönni Békéscsabán a Szent István térre szombaton délután.

 

További programok »

FEL