A törzstőkeemelés elmaradása súlyos következményekkel járhat

2017. június 8. 06:16 | Busi Ottó

 

Súlyos következményekkel járhat a korlátolt felelősségű társaságok törzstőke emelésének elmaradása.

Békés megyében még több mint ötszáz olyan korlátolt felelősségű társaság működik, amely elmulasztotta a kötelező törzstőkeemelés cégbírósági bejelentését.

A Polgári Törvénykönyv hatályba léptetéséről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 13. § (2) bekezdése valamennyi korlátolt felelősségű társaság számára kötelezővé tette a törzstőke felemelését legalább hárommillió forintra. A társaság taggyűlése a törzstőke felemelése helyett dönthetett a társaság átalakulásáról vagy megszüntetéséről is.

A törzstőke felemeléséről 2017. március 15. napjáig kellett határozni, az ezzel összefüggő változásbejegyzési kérelmeket pedig legkésőbb 2017. április 14-ig, átalakulás esetén a második közzétételt követő 30 nap eltelte után kellett előterjeszteni az illetékes cégbíróságon.

A Gyulai Törvényszék illetékességi területén még jelenleg is 516 darab olyan korlátolt felelősségű társaság működik, mely nem tett eleget a törvényi határidőn belül a törzstőkéje emelésére és az ezzel összefüggő változásbejegyzés megtételére irányuló kötelezettségének.

E társaságok mulasztása súlyos következményekkel járhat: velük szemben a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást folytat le, mely végső soron a kft. megszűntnek nyilvánítását és a kényszertörlési eljárás elrendelését vonja maga után.

A megszűntnek nyilvánítást és a kényszertörlést azonban még elkerülhetik e gazdálkodó szervezetek, amennyiben a fenti határidő lejártát követően, akár már a törvényességi felügyeleti eljárás megindulása után meghozzák a szükséges döntéseket (a törzstőke emeléséről, vagy a megszűnésről, átalakulásról), és benyújtják a változásbejegyzési kérelmeket. Ezekben az esetekben a bíróság a határidő elmulasztása ellenére sem indít törvényességi felügyeleti eljárást, vagy a már megindított eljárásokat megszünteti.

Ha a korlátolt felelősségű társasággal szemben megindul a kényszertörlési eljárás, a továbbiakban nem folytathat gazdasági tevékenységet, és hitelezői igényt tarthatnak követeléseik megtérítésére. Ha pedig a társaság az eljárás során nem fizeti ki valamennyi hitelezőjét, a bíróság a törléssel egyidejűleg a többségi befolyással rendelkező tagokat és a társaság vezető tisztségviselőit eltiltja e tevékenységük gyakorlásától. Az eltiltás azzal jár, hogy e személyek 5 éven keresztül más társaságoknak sem lehetnek korlátlanul felelős vagy többségi befolyással rendelkező tagjai, és ezalatt vezető tisztséget sem viselhetnek.

További programok »

FEL