A röplabda is TAO-s sportág lehet

2017. február 12. 09:18 | Mikóczy Erika

Ludvig Zsolt, a magyar szövetség (MRSZ) főtitkára az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy a Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól kapott ígéret szerint a röplabda 2017 második félévében, de legkésőbb az év utolsó negyedévében csatlakozhat, 2018-tól pedig már teljes értékű tagja lehet a TAO-s családnak, amelynek jelenleg öt sportág - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong - a tagja.

A főtitkár kitért arra is: a sportág az előrelépését annak köszönheti, hogy bekerült az államilag támogatott utánpótlás-nevelő Héraklész-programba, majd 2013-tól a 16 kiemelt sportág közé.

"Így olyan forrásokhoz jutottunk, amelyeket a sportág önmaga képtelen lett volna kitermelni" - jelentette ki Ludvig Zsolt. Hozzátette: azért szeretnének kinevezni a férfiaknál és a nőknél is külföldi kapitányt az olasz Alberto Salomoni és az argentin Juan Manuel Barrial személyében, mert ők másként látják a röplabdát, mint a hazai szakemberek, másrészt egyfajta "tudástranszfert" is szeretnének megvalósítani.

A főtitkár szerint a férfiválogatott előrelépését nehezíti, hogy náluk erősebb az európai mezőny, mint a hölgyeknél.

Ludvig Zsolt végül beszámolt arról is, hogy megállapodtak a Magyar Diáksport Szövetséggel, s ennek alapján a kerettantervben a röplabda is egyike lehet azoknak az alternatív sportágaknak, amelyeket a diákok a délutáni testnevelésórákon választhatnak, így több fiatal ismerkedhet meg a sportág alapjaival.

Forrás: MTI

FEL