A rátermett fiatalokat segítik

2016. július 28. 07:20 | Fekete Kata

Eredményesen pályázott, és több mint másfél millió forintot fordíthat a szakmai munka fejlesztésére a Dél-Békési Tehetségsegítő Tanács. Konferenciákat szerveznének, interaktív weboldalt létesítenek, erősítenék a szakmai tartalmat, mindezt a térségi tehetségek szolgálatában.

Áprilisban jött létre az a szakmai összefogás, amelynek középpontjában a tehetséggondozás áll az óvodától kezdve az általános, középiskolán át a szakképző intézményekig, főiskoláig. A Dél-Békési Tehetségsegítő Tanács a komplex térségfejlesztési koncepció, a Calendula Terv kidolgozását koordináló Dél-Békés Jövőjéért Szövetség oktatási munkacsoportjának elképzelései alapján alakult meg, tagjai a térség nevelési-oktatási intézményeinek vezetői. Kitűzött céljuk egyike, fejleszteni a dél-békési tehetségsegítést, a fiatalokat minél szélesebb körben támogatva, lehetőséget biztosítani tehetségük kibontakoztatására. Ennek érdekében pályázatot is kidolgoztak.

 

1,7 millió forint támogatás

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, “Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása” című pályázati kiírásra “Nyitott iskola, nyitott tanulói társadalom” címmel nyújtottak be pályázatot a dél-békési pedagógusok, és 1 millió 700 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek.

– Feladatunk, hogy lehetőséget adjunk a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére. A Nemzeti Tehetség Program idén nem kizárólagosan intézmények, szervezetek, hanem a hazai tehetségtanácsok számára is pályázatot hirdetett. Ennek frekventált területe a hálózatfejlesztés, értve ez alatt a tehetségpontok kialakítását, továbbfejlesztését, és az erre irányuló mentortevékenységet, amely összhangban áll a térségünk tehetséghálózatának komplexitására irányuló törekvésünkkel, szorosan illeszkedve a Calendula Terv oktatási munkacsoportjának programjához – nyilatkozta Bánki András, a Dél-Békési Tehetségsegítő Tanács megálmodója és életre hívója, a munkacsoport vezetője. A támogatás által szakmai tartalomfejlesztést szeretnének megvalósítani a dél-békési nevelési-oktatási intézmények között, továbbá konferenciasorozatot, műhelyeket, workshopokat kívánnak létrehozni, illetve a tervek szerint kialakítanak egy interaktív szakmai és információs weboldalt is, online információ- és tartalomszolgáltatással.

FEL