A napraforgó enyhítheti a mézhiányt

2017. július 30. 15:13 | Szendi Rita

Tavaszi fagyok, ázsiai atkák - a méheket tizedelő katasztrófák következtében a kétségbeesett hazai méhészek már csak a jelenleg is virágzó napraforgótáblákban bízhatnak, ha pótolni akarják az egész országra jellemző hiányt, de egyelőre úgy tűnik: a tavalyihoz hasonló áron juthatunk majd mézhez.

Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a hatodik legtöbb méhcsaláddal: a méhészek számát tekintve Magyarország a középmezőnybe tartozik, a méhsűrűséget figyelembe véve azonban a második helyen állunk. A tavaszi szezon indulása keserű felismeréssel járt: a hazai méhállomány közel 30 százalékkal fogyatkozott meg – egyes kirívó esetekben olyan gazdálkodó egységekről is beszélhetünk, ahol egyetlen állat sem élte túl a méhatkák támadását.

 

Milliárdos üzletág

 

A méhészkedés jelentősége megkérdőjelezhetetlen, a közvetlen gazdasági hatása milliárdokban mérhető, elvégre a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is nélkülözhetetlen szerepet játszik – ahogyan arról már áprilisban is írtunk, a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát teszi ki, ami 22-25 milliárd forintot jelent.

– A legnagyobb baj a szántóföldi vegyszereknek tudható be, melyektől a méhek legyengülnek, az atkák pedig könnyebben elszaporodnak. Ha nem vigyázunk, úgy lecsökkenhet a méhállományunk, hogy drasztikus beavatkozáshoz kell folyamodunk – mondta el Hauber János, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület pápai szervezetének vezetője, a Pápa és Környéke Méhész Szövetkezet elnöke. Magyarországon például a klotianidin (más néven „apacs”, azaz angolul „apache”) hatóanyagú szerrel kezelt repcemezők közelében élő méhkolóniákban átlagosan 24 százalékkal kevesebb dolgozó élt az anyag alkalmazását következő tavasszal.

 

Nekünk még jut, másnak nemigen

 

A méhatka ellen persze valahogyan védekezni kell, ám csakis az előre meghatározott kemikáliákat alkalmazhatóak, méghozzá akkor, ha a méhek éppen nem gyűjtenek mézet. Igaz, az atka jóval agilisabb a méheknél, ráadásul különféle vírusokat terjeszt. Az elmúlt hónapokban például a méhállomány negyede pusztult el az elszaporodott ázsiai méhatka terjesztette kórok miatt. A hazai mézellátás ennek ellenére szerencsére biztosított, de elképzelhető, hogy exportra kevesebb jut majd az idén – nyilatkozta a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.

A repce túl korán virágzott, majd jött egy hűvösebb, szeles időjárás, emiatt a méhek kevés virágport tudtak gyűjteni, így repcemézet alig találni a nagybani piacon – tette hozzá Haász Ferenc. A korai fagy az akácvirágokat is megtépázta, ezért az azokból készülő méz hozama közepesen alakult, sőt: a bakonyi hárserdőkben csupán a fák teteje borult virágba, ami ugyancsak a fagynak tudható be.

 

Nem lesz gond a mézzel, ha lesz, ami jól mézel

 

Ilyen például bizonyos tájegységeken a napraforgó, míg máshol ezen növénynek is meglehetősen csekély hozama lehet. Ilyenkor nem mindegy, hogy valaki az álló-, vagy a vándorméhészet mellett tette le a voksát, mivel ha úgy hozza a szükség, az utóbbi mindig a legkedvezőbb területeket keresheti fel, melynek következtében nagyobb mézmennyiséggel is kalkulálhat.

Persze sok múlik a mindenkori időjáráson, illetve a növénnyé fejlődő, elvetett mag minőségén is. A szakemberek mindenesetre abban bíznak, hogy amit a tavaszi károk megvontak tőlük, azt a napraforgóval vissza lehet majd hozni – tekintett előre az Országos Magyar Méhészeti Egyesület pápai szervezetének vezetője.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL