A napfény mindenkit egyformán simogat - galéria

2015. november 17. 12:51 | Mikóczy Erika

Az idén ötödik alkalommal szervezett programon a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fiataljai, színészekkel, előadókkal karöltve adták elő közös produkcióikat.

A jótékonysági est lehetőséget ad minden évben a gyermekotthon lakóinak arra, hogy kimozdulhassanak, és megmutassák mire képesek. Sokan nem is sejtjük mi lakozik a fogyatékossággal élő fiatalok szívében, lelkében, ez a program, viszont segít megismernünk őket, a gondolataikat, az érzéseiket.

Ugyanakkor a közös produkciókra való felkészülés a színészeknek is alkalmat ad arra, hogy az otthon lakóival együtt egy olyan estét varázsoljanak a színpadra, ami a szeretetről, a figyelemről, mindannyiunkról szól.

A program Berényi Nagy Péter, Kalóz firka produkciójával kezdődött, amit Jimmy bohóc meséi követtek, majd a fiatalokkal együtt, énekeltek, táncoltak a színház színészei. Végül a Cimbaliband együttes népzenei motívumokkal tarkított rövid koncertje zárta a programot.

A rendezvényen az est házigazdái, Komáromi Anett, Prestis Tamás, Argyelán Tibor és Farkasné Szabó Györgyi a produkciók között olyan fontos kérdésekre keresték választ, mint a mosoly, szeretet, napsugár, szivárvány vagy a mese ereje. Megtudhattuk tőlük, hogy a szeretet úgy árad, mint a napfény, csöndesen a maga hevétől, a napfény pedig mindenkit egyformán simogat.

A felszabadult öröm végig tapintható volt a színpadon, amiből a nézők is haza vihettek egy-két zsákra valót.

 

FEL