Egy lépésre az aranytól a BRSE

2017. április 20. 22:02 | Kovács Dávid

Negyedik bajnoki címére hajt a BRSE csapata a női röplabda NB I-ben. Az első lépést hétfőn megtették a csabai lányok, a döntő második meccsét a Vasas otthonában játsszák. A mérkőzés legizgalmasabb pillanatairól élő, szöveges közvetítésünkben  számolunk be itt, a behir. hu-n!

Negyedórával a találkozó előtt már gyülekeztek a szurkolók a Folyondár utcai csarnokban, igazi döntős hangulat várható.

Sasa Nedeljkovic természetesen nyilatkozott a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak a meccset megelőzően. Kiemelte, hogy nagyon odaadó játékot vár a második meccsen is a lányoktól, s ebben az esetben úgy gondolja, nem marad el csapata számára a második siker. Egyben azonban biztos volt: a mai derbin jóval nehezebb dolguk lesz, a Vasas hazai pályán mindent elkövet majd, hogy megállítsa a BRSE-t. A mester célja ettől függetlenül egyértelmű a csapatával, hiszen egy mai győzelemmel hazai pályán nyernék meg a bajnokságot!

A címvédő csabai gárdában Tanja Matic helyett Soós Nikolett csapatkapitányt jelölte a kezdőbe Sasa Nedeljkovic. Az első három pont a Vasasé volt, Sklar és Pekárik járt az élen, de Irina Smirnova is megkezdte a pontgyűjtést, majd Bodnár gyorsan egyenlített (3:3). A Tálas-Clement páros ezúttal is megszerezte az első pontját, majd a válogatott feladó egy ászt is elhelyezett, már a Csaba járt előrébb, sőt, zsinórban négy vendégpont után már Jókay Zoltán időt is kért (4:7). Clerment nem zökkent ki az időkérésből, gyors akcióval már 8:4 az első technikai szünetben.

A hazaiaknál egy kis kommunikációs hiba, kérdően néztek egymásra a piros-kékek, majd Smirnova köszönte meg az ajándéklehetőséget és Jókay mester hat pontos hátrányban újra magához rendelte övéit. A csabaiak sorozatban kilenc (!) pontot szereztek, a hazaiak most már csak cserékkel frissíthetnek az első szettben. Török Kata, a hazaiak tehetséges is bejelentkezett egy jó akcióval, azonban Szakmáry gyorsan válaszolt (6:14). Smirnova szokatlan hibát vétett, de a Vasas újabb nyitást rontott, így nem lehet sok esélyük ezen az estén… A második kötelező szünetben 16:8 a Csabának, ráadásul a vendég fanatikusok egyelőre elnyomják a hazai szimpatizánsokat!

Durst Anna szépített 16:9-re, majd újabb angyalföldi pont után már kijöttek a tízből a házigazdák. A Vasas-háló is a BRSE-vel volt, Bodnár ütött egy védhetetlent a vendég térfélre (10:17). Amikor aztán a csabai blokk is belelendül, akkor kerül nagy bajba az aktuális rivális! Tálas újra támadásban remekel, másodikra áttett labdájával már tízzel ment a címvédő, majd Bodnár ászával és Soós bomájával zilálták szét a fővárosi falakat. Sarah Clement labdájával húsz perc alatt jutott szettlabdához a BRSE, és gyorsan pontot is tett a Csaba a nyitó szettre (13:25, 0-1)

Megállíthatatlan csabai centerek!

 

Tanja Matic és Szpin Renáta egyelőre csak nézőként szemléli az eseményeket, de egyelőre tökéletesen működik a csabai játék, nincs szükség a változtatásra. A második játszmában is a Vasas szerezte az első egységet, majd a kezdőbe visszatérő Soós is hozzászólt, így gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a negyedik címére hajtó BRSE (1:3).

A fővárosiak nem adták fel, Tess Rountree vezetésével gyorsan egalizáltak, azonban Soós nem engedi át a vezetést a hazaiaknak. Szakmáry bombázott egyet, de Tálas rontása után újra döntetlen volt. Rossz Tálas-feladás hozta meg a Vasas-vezetést az első technikainál (8:7).

Szakmáry Gréta szétszedte az egyszemélyes blokkot, majd Lévai Vivien maradt a földön és Jókay Zoltánék az ölükben viszik le a válogatott liberót. A csabai ütő egy ászt is hozzátett, majd a meccs labdamenetét Bodnár fejezte be. Soóst először állította meg a hazai blokk, de pillanatok alatt javított (10:12). Lévai már biztosan nem tér vissza, a kórházban kell kivizsgálni a sérülést, talán a Vasast ez ébresztette fel, három hazai pont után Sasa Nedeljkovic először kért időt a meccsen (13:12). Egymás mellett haladtak a csapatok, Smirnova egyenlített, majd Bodnár akciózott, másodpercek alatt újra a BRSE állt jobban (14:16).

Clement ászát követően Smirnova nyitotta ötre a távolságot, a csabai szurkolók továbbra is jókedvűek voltak, majd az orosz bombázó szinte eldöntötte a szett sorsát (14:20). Tálas a másik centerrel is jóban van, Bodnár is középről csapott le, de a másik feladó is villant egyet, Kountoura tett egy labdát másodikra a csabai térfélre (16:23). Az első játszmalabdát Rountree hárította, de rontott hazai nyitás után már csak egy szettre a 2-0-s összetett vezetéstől a BRSE (18:25, 0-2)!

Hat pontos hátrányt dolgozott le a Vasas

 

Kiss Gréta érkezett a Vasasba, a fővárosiak 2:0-ra vezettek a harmadik játék elején. Ezt követően Tálas egy olyan labdát tett át, amit ő sem így tervezett, mégis pontot ért! Bodnár egyenlített, azonban Rountree próbálta összerántani csapatát erre a játszmára (3:2). A légiós egy rontott szervával nullázta magát, Clement pedig blokkal szerezte vissza az előnyt a csabai csapatnak. A Vasas-szurkolók már nem az első BRSE-érintést reklamálták, mindhiába, ráadásként a vendégek három pontra hizlalták a különbséget (5:8).

Sklar ütését a Smirnova-Clement páros hatástalanította, a csabai együttes nem engedte közelebb az angyalföldi riválist (7:11). Ezúttal egy hazai pont után a vendégek reklamáltak, de Kiss Gréta nem bírt előnyt kovácsolni ebből, Jókay Zoltán pedig időkéréssel kapaszkodott az utolsó szalmaszálba. Tálast viszont nem lehetett megállítani a pontszerzésben, Clement blokkjával pedig már hat volt a viharsarki fór (10:16). Smirnova tartott erődemo9nstrációt, amivel már a játszma közepén vastapsot csalt elő a BRSE-drukkerekből. Jókay Zoltán második időkérése lehetett az utolsó mentsvár, a frissen beálló Tanja Matic pedig rögtön elrontott egy nyitást. A csabai koncentráció egy kicsit kihagyott, ezért Sasa Nedeljkovic is magához rendelte együttesét.

Visszalopta magát a szettbe a Vasas, de egy hazai hiba után közelebb került a sikerhez a BRSE. Sklar bombázott és egyre szűkítette a távolságot, 6:1-es rohanásban a piros-kék egylet, amit Nedeljkovic mester újabb időkéréssel reagált le. Sklar igazán belelendült és hosszú idő után újra egál volt, ennek következményeképp Nazarenko érkezett Bodnár helyére. Szakmáry izmozott még egyet, majd a Vasas megfordította az állást és két játszmalabdához jutott. Smirnova egyet hárított, Bodnár viszont hálóba küldte a szervát, így nemcsak a döntőben, hanem az idei szezonban is az első szettjét nyerte a fővárosi gárda a BRSE ellen (25:23, 1-2).

 

Bodnár kiszerválta, egy lépésre az aranytól!

 

A csabaiak talán már elkönyvelték a sikert, a Vasas nem adta fel és piros-kékek arcán látható is volt, hogy tűzbe jöttek. Jó hazai szervák után a kezdés a házigazdáé volt és Rountree irányításával 5:2-re vezettek. Újra Adler játékvezetőre vetült a figyelem, amikor egy ajándékpontot adott a pályaválasztónak, Szakmáry Grétát csak felhergelte, aki két egységet tett a táblára, közelebb lépett a címvédő (6:5). Egy tiszta csabai ütés Sasa Nedeljkovic mestert is feldühítette, ugyanis ebből a Vasas ment előnnyel a technikai szünetre… A vonalbíró nem volt a helyzet magaslatán (8:7). A csabai edző pluszban még egy sárga lappal is feliratkozott a jegyzőkönyvbe. Smirnova is szintet emelt, bombája messzire pattant egy hazai kézről (10:10).

Ezután a vendégek pillanatai következtek és ebből előnyt is kovácsoltak: a második technikai szünetben már néggyel állt jobban a csabai hölgykoszorú. A meccs labdamenetét végül a hazaiak rontották el, de ez a játék már az első meccs küzdelmeit idézte. A harmadik szetthez hasonló különbséget dolgozott ki a Csaba, őt, Soós már nyolcra növelte a differenciát (12:20).  Bodnár Dorottya még előhúzta a legjobb szerváit és tizenegy meccslabdához juttatta a Csabát, az elsőnél pedig a jól játszó Sklar rontott, így eldőlt a mérkőzés (13:25, 1-3).

A csabaiak sikerükkel egy győzelemre kerültek a címvédéstől. Folytatás hétfőn, amikor a BRSE bebiztosíthatja az aranyérmet.

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL