A magyar tudományt ünnepelték Békéscsabán

2023. november 15. 13:37 | Vincze Attila

Tudomány: Válaszok a globális kihívásokra címmel szerveztek konferenciát szerdán a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezett eseményen a hazai felsőoktatás több jelentős képviselője is részt vett.

A rendezvény megnyitóján a Gál Ferenc Egyetem rektora elmondta, hogy a tudományokat érintő új kihívásokat illetően van mire építeni, ugyanis a Békéscsaba körüli, mintegy 100 kilométeres körbe 5-6 magyar Nobel-díjas tudós élete esik bele. Dux László ezen a ponton külön kiemelte a magyar tudományos élet legújabb büszkeségét, Karikó Katalint. A rektor megjegyezte, hogy kétségkívül van "valami" a levegőben a környéken, a sikereket pedig a több nemzetiség, kultúra békés együttélésével, illetve az Osztrák-Magyar Monarchiában kialakult, hagyományosan erős magyar iskolarendszerrel magyarázta.

– Nem kell mindent rögtön kidobnunk a hagyományainkból, illetve örökségünkből, hogyha az új kihívásokra keressük a választ, mert nagyon sokan szívesen elfogadnának ilyen örökségeket, mint amilyenekkel az Alföld közepén rendelkezünk – fogalmazott. 

Az eseményen részt vett a térség országgyűlési képviselője is, aki megemlítette, hogy immár 27. alkalommal ünnepeljük szerte a világban a magyar tudományt. Herczeg Tamás szerint van mire büszkék lennünk, hiszen a magyarok számos feltalálót és tudóst adtak a világnak. 

– Példaként említhetjük Kempelen Farkast, Neumann Jánost, Bíró Lászlót, Charles Simonyit és még hosszan sorolhatjuk azoknak a kutatóknak a nevét, akik olyan maradandót alkottak, amit mind a mai napig használunk a hétköznapi életünkben – magyarázta. 

A Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója beszédében hangsúlyozta: hiszik, hogy közös erővel, együttműködéssel a vármegyét hosszútávon is élhetővé tehetik, növelhetik a gazdasági erejét, illetve fokozhatják a foglalkoztatást. Rákóczi Attila kiemelte, hogy ebben a munkában partnerre találtak a vármegyei alap-, közép- és felsőoktatási intézményekben, a szakmai és sportszervezetekben, egészségügyi intézményekben, kamarákban, köztestületekben, valamint civil szervezetekben. A főigazgató ugyanakkor aláhúzta: stratégiai partnerre leltek a vármegye gazdasági szereplőiben, illetve nagyvállalataiban is, hiszen tapasztalatuk nagyban segíti a hivatal tervezői és kivitelezői munkáját. 

– A közös célok megvalósítására számos fórumot hoztunk létre az elmúlt időszakban, itt kiemelném a szakképzési munkacsoportot, a pályaorientációs kerekasztalt vagy a Békés Vármegyei Kormányhivatal Tudományos Tanácsát – részletezte.

A tudományos konferenciát először szervezték meg valamennyi Békés vármegyei telephellyel rendelkező vagy a vármegye fejlesztésben érdekelt felsőoktatási intézménnyel közösen, így képviseltette magát a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kodolányi János Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, illetve a Szegedi Tudományegyetem is. 

 

Galéria

További programok »

Itthon

FEL