A "magyar Hamlet" esete Katona Józseffel és a békéscsabai közönséggel

2016. február 3. 11:05 | Varga Diána

A Bánk bán a „magyar Hamlet” – erre a következtetésre jutott Darvay Nagy Adrienne színháztörténész és Szabó K. István rendező a Mindentudás Színházi Egyetemének soron következő előadásán. A téma apropóját az adta, hogy a Jókai színház márciusban tartja a dráma premierjét.

Habár nem voltak korábban olyan magyar drámák, amelyeket Katona József alapul vehetett volna a magyar nemzeti tragédiaként is emlegetett Bánk bán megírásakor, úgy tűnik, Shakespeare darabja hatással volt a szerzőre. Az Ibsen Studiószínház falai között idézték fel a mű keletkezéstörténetét és annak üzenetét.

– A Bánk bán üzenete mindenkor aktuális, hiszen nem elsősorban a nemzeti kérdések aktuálisak - bár azok is -, de elsősorban a jellemek. Úgy gondolom, és nem csak én, hogy az ember nem sokat változik. A körülmények változnak körülötte, és a szerencse, vagy szerencsétlenség, a viszonyrendszerek változnak körülötte. Ezek befolyásolják a sorsát, és időnként a jellemét is.” mondta el portálunknak Darvay Nagy Adrienne színháztörténész. 

Békéscsabán ezekben a hónapokban különösen nagy aktualitása van a Bánk bánnak, hiszen a Jókai színház márciusban mutatja be a darabot.

– Óriási a kihívás a darabbal kapcsolatban, hiszen mindannyiszor, ha hozzányúlunk, erős indítékok kellenek hozzá. Azt hiszem, hogy ez megvan bennünk, látom ebben a kis csapatban, nem is olyan kicsi csapatban a kíváncsiságot, és az alkotni akarást, úgyhogy én bízom benne, hogy ez a befektetett munka, ami most már elkezdődött, és öt hét múlva ez majd meghozza a gyümölcsét – fogalmazott kérdésünkre Szabó K. István rendező.

Szeretjük a zsarnokölést – állítja a színháztörténész, ezzel is párhuzamot vonva a két dráma közé. S hogy tovább görgessük a szálat, Katona József sorsa hamleti, mi több, Bánk báni, hiszen az ügyvédnek készülő drámaíró élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna, a társadalom és a család is számos kötelezettséget rótt rá. 

Az est során egyébként a szervezők tágították a kereteket, hiszen arra kérték a közönséget, hogy ők is kapcsolódjanak be a beszélgetésbe. Így tett például Seregi Zoltán is, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, aki a Bánk bán premierje kapcsán azt mondta: olyan sokrétű drámát szeretnének színpadra vinni, amely mindenkihez szól. 

FEL