A Jókai színművészei is Mesedoktorok

2017. január 25. 07:30 | behir.hu

Mesével gyógyítottak Békéscsabáról is! A Jókai színház, valamint a színitanház is csatlakozott a K&H mesedoktorok a weben programhoz, amely kórházban fekvő gyermekeknek okoz örömet szerte az országban.

A kezdeményezéshez eddig más teátrum nem csatlakozott, a Jókai Színház az első és eddig egyetlen társulat a mesedoktorok között. A színház dolgozói és a diákok vállalták, hogy részt vesznek az akcióban, és mesét mondanak a beteg gyermekeknek, a színház falain belül.

Nagy Róbert két héttel ezelőtt hallott először erről a kezdeményezésről és örömmel csatlakozott a programhoz. A színművész nagyon szeret gyermekműsorokban szerepelni és a mesék világa is közel áll hozzá. Erre az alkalomra a róka és a medve tanulságos történetét hozta el. A doktorok táborát Liszi Melinda is erősítette, aki egy klasszikus Andersen-mesét, a kis gyufaárus lány történetét hozta el erre az alkalomra.

- Az ember lélekgyógyítással testi problémákat is tud orvosolni. Ha a gyerekek lelke rendben van, boldogságot és szeretetet kapnak, akkor bármire képesek. Úgy gondolom, hogy egy-egy mesével, mi is egyfajta „gyógyszerkúraként” tudunk segíteni a gyerekeknek - fogalmazott a színművész.

A K&H kamerás csapata a teátrum kérésére kitelepült a Jókai színházba, ahol a történetek egy mesesarokban hangzottak el. A bankintézet társadalmi szerepvállalásának részeként 2004 óta kiemelt figyelemmel követi a gyermekegészségügyet. A Gyógyvarázs programban több mint 300 kórház és mentőszolgálat munkáját támogatták műszerekkel, berendezésekkel, közel 580 millió forint értékben. A mesedoktorok 2013-ban segítettek először, azóta több mint 40 ezer önkéntes jelentkezett, így a kórházakban mintegy 12 ezer mese hangzott el a beteg gyerekek nagy örömére.
 

FEL