A gyulai kiállítóhelyek is csatlakoznak a Kulturális Örökség Napjaihoz

2023. szeptember 7. 07:30 | behir.hu

A kétnapos program központi témája a „Velünk élő örökségünk”, amely remek lehetőséget ad arra, hogy beszéljünk az épített örökség méltó megőrzésének jelentőségéről és arról, hogy az valamennyiünk közös érdeke és felelőssége. 

– A gyulai programokat úgy állították össze a kiállítóhelyeket és a városi múzeumot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. történészei, tárlat- és idegenvezetői, hogy a vezetéseknél kitérjenek a bemutatandó épületek korábbi „életére”: mikor épültek, kik építették/építtették, milyen funkciókat töltöttek be, kik tulajdonolták, hogyan használták azokat eleink. A németvárosi séta alkalmával szó lesz a településrész kialakulásáról, az ott élt közösség életéről és szokásairól.  Reményeink szerint programjainkból kiderül, milyen fontos, hogy valamennyien védjük épített örökségünket, s hogy e feladatból hogyan tudjuk közösen kivenni a részünket – olvasható az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közleményében.

 

Szeptember 16. (szombat) 10.00 

Helyszín: Németváros

A program a németvárosi Szent József Katolikus templom elől indul. A séta során Kocsis János idegenvezető bemutatja a németvárosi templom épületét, az egykori német városházát és az idén újjászületett, 1775 körül, késő barokk stílusban épült Máriás-házat. A sétán szó esik az egykori uradalmi Nap kocsma épületéről, Schriffert Mihály népi fafaragó művész házáról, illetve néhány tipikusnak mondható német polgári házról. Végezetül az egykori németvárosi iskola, a jelenlegi Erkel Ferenc Emlékház tantermét tekinthetik meg a résztvevők.

A részvétel díjtalan.


Szeptember 16. (szombat) 15.00 

Helyszín: Gyulai vár és 1848-49-es honvédtiszti emlékhely

A vár az 1849 augusztusában történt eseményekkel került a történelem forgatagába. A Világos melletti szőlősi síkon történt fegyverletételt követően két honvéd tábornok a várban lett elszállásolva, majd a vár és a kastély között elterülő téren rakta le oldalfegyverét a magyar tisztek egy része, köztük tízen a későbbi aradi 13 vértanúból. 

Ezek a történések hozták a gyulai várba a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítását. A tárlat a szabadságharcot megjárt katonák testi és lelki gondozását szolgáló Honvédmenház történetén keresztül mutatja be az 1848-49-es honvéd utóéletet, az ún. veterángondozást, kiegészítve azt gyulai momentumokkal.

Programunkban a vár időszaki kiállításának kurátori tárlatvezetését megelőzően a Magyar Honvédség - Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara játszik többek között honvéd nótákat a vár előtt, majd vezeti be menetzenével az érdeklődőket a tárlat megtekintésére.

A részvétel díjtalan. A teljes várkiállítás belépőjeggyel tekinthető meg. 


Szeptember 17. (vasárnap) 15.00 és 17.00 

Helyszín: Almásy-kastély Stefánia-szárnya

Az Almásy-kastély Stefánia-szárnyának három terében a földszintes szárny névadójáról és az épületrész történetéről mesélünk, annak építésétől a mai felhasználásig. A bálterem és rendezvénytér, a látványkonyha, valamint a gyulai csemegetár megtekintése közben a látogatók a múlt megismerésén túl képet kaphatnak arról is, milyen funkciókkal működik ma, hogyan hasznosítható a jelenben is a történelmi épületrész.

A részvétel díjtalan.

 

Forrás: Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

További programok »

FEL