A gazdaságot is élénkítheti az új foglalkoztatási program

2016. augusztus 8. 16:31 | Varga Diána

A hátrányos helyzetű munkakeresőknek segíthet az a foglalkoztatási program, amelyre Békéscsaba önkormányzata és a Békés Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium pályázott. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből 1 milliárd 104 millió forintot használhat fel képzések, munkabér és utazási költség támogatására.

A „Helyi foglalkoztatási és együttműködések Békéscsaba Megyei Jogú Város területén és várostérségében” elnevezésű projektről augusztus 8-án tartottak sajtótájékoztatót. Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerint amennyiben nem lesznek jó szakemberek a megyében, megállhat az a gazdasági fejlődés Békésben, amely az utóbbi időben elindulni látszik. Kiemelte: csak Békéscsabán 1000 új munkahely létesül a következő években.

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési Bizottság elnöke úgy fogalmazott: a magyar kormány célja, hogy száz százalékos foglalkoztatottságot érjen el az országban, ehhez a szándékhoz Békéscsaba és a térség is csatlakozik. Mint mondta, az első lépcsőfok a vállalkozások közti igényfelmérés, hiszen látni kell, milyen területen van szükség képzett szakemberekre. A tanácsnok hozzátette: Békéscsabán mintegy háromezren keresnek állást, így össze kell hangolni a keresletet és a kínálatot.

Dr. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője arról tájékoztatott: elsősorban az ötven év felettieket, a 25 év alatti fiatalokat, a 30 év alatti pályakezdőket, az alacsony iskolai végzettségűeket, a tartósan álláskeresőket, a GYES-ről, GYED-ről visszatérőket, a gyermeküket egyedül nevelőket támogatják, de a célcsoporthoz tartoznak a tartósan munkanélküliek, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak is. Ők a munkáltatói igényeken alapuló OKJ-s és betanító képzéseken vehetnek részt, amelynek akár teljes összegét is pályázati forrásból finanszírozhatják. A tanfolyam idejére a résztvevők keresetpótló juttatásban, szükség esetén pedig utazási költségtámogatásban is részesülhetnek. A munkáltatók bér-és bérköltség támogatást vehetnek igénybe, legfeljebb 8 hónapra, majd további 4 hónapra továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk.

A projekt szeptember 1-én indul és 2020 június végéig tart. A szakemberek legalább 756 hátrányos helyzetű személyt vonnának be a programba, és arra számítanak, hogy legalább 368-an regisztrált álláskeresőt tudnak munkahelyhez juttatni.

További programok »

FEL