A Gál Ferenc Főiskola veszi át a SZIE Gyulai intézetét

2016. november 22. 17:25 | Laczkó Viktória

A tervek szerint jövő év február elsejétől a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola működteti majd a gyulai egészségügyi és szociális felsőfokú képzést a Szent István Egyetem helyett. Gyula város önkormányzata támogatja a kezdeményezést.

Jelenleg az óvodától az érettségiig tart a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott képzési struktúra Gyulán. 

Dr. Görgényi Ernő úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy Gyula nagyon jól jár azzal, ha a GFF veszi át a működtetést, ezzel a lépéssel a katolikus oktatási rendszer teljes lehet a városban.

A döntés garantálja a felsőoktatás jövőjét: nemcsak, hogy folytatódik, de meg is újul mindazon képzési struktúra, ami eddig Gyulán sok-sok hallgatónak adott olyan diplomát, amellyel könnyedén el tudott helyezkedni – véli dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere. 

- A gyulai felsőoktatás kérdése nagyon fontos kérdés, nemcsak a gyulaiaknak, hanem az egész megye számára, hiszen azok a képzések, amik Gyulán nagyon magas színvonalon folynak, azok máshol nem elérhetőek a megyében, sőt a megye határain kívül is csak messze, Debrecenben és Szegeden. Ezért aztán fontos, hogy jó kezekbe kerüljön a felsőoktatási képzés Gyulán. A polgármester kiemelte, az eddigi, a térségben máshol el nem érhető képzéseket - diplomás ápoló, szociális munkás és egészségturisztikai szervező - megőrizné, emellett erősítené a képzések duális jellegét és a felnőttoktatás felé is nyitnának.

A sajtótájékoztatón Görgényi Ernő elmondta, hogy egyeztetett Palkovics László oktatási államtitkárral, aki hangsúlyozta, a kormány abban érdekelt, hogy Gyulán megmaradjon és erősödjön a felsőoktatás. A Szent István Egyetem szenátusa október 28-i ülésén 23 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a campus átadását a GFF részére.

A mostani fenntartó, vagyis a SZIE, díjtalanul használja a Szent István úti épületet. Az önkormányzat a következő soros ülésén dönthet arról, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó felsőoktatási intézmény is költségmentesen veheti-e igénybe az épületet.

A Gál Ferenc Főiskola egyházi felsőoktatási intézmény, fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Papok, hittanárok, egyházi munkatársak képzésén túl Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye mellett Budapesten és Komárom-Esztergom megyében is működtet gyermekvédelmi hálózatot, karitász szolgálatot és szociális intézményeket.  A GFF a szarvasi pedagógiai kart 2014-ben vette át a Szent István Egyetemtől. 2015 óta fenntartója a békési szakképző intézménynek. Jelenleg 1122 hallgató tanul a GFF-en, saját fenntartású iskoláiba mintegy 700 diák jár.

 

 


  
   
    

 

FEL