A Fidelitas régiós konferenciát tartott

2016. április 12. 09:50 | Fekete Kata

Mintegy ötvenen vettek részt Gyulán a Fidelitas első Dél-Alföldi Regionális Konferenciáján a napokban. A két napos rendezvény célja az volt, hogy Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye valamennyi csoportja képviseltesse magát, és a kötetlen előadásokat hallhassanak. A rendezvényen Gyula helyi szemmel címen tartott előadást dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere valamint Alt Norbert, alpolgármester, a Fidesz helyi szervezetének elnöke. A beszélgetés során a városvezetők elmondták, hogy honnan indultak, miként kerültek bele a közéleti sodrásba, és hogy ennek a munkának mennyire képezik szerves részét még ma is a gyulai Fidelitas tagjai.

Másnap délelőtt olyan fiatal közéleti szereplőket ültettek a szervezők egy asztalhoz, akik a Fidelitasban kezdték a pályafutásukat. Megszólalt Dani Attila, Mezőgyán polgármestere, Farkas Dániel, Kiskunhalas alpolgármestere valamint Czirbus Gábor, Makó alpolgármestere. Az ülésen részt vett Dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, Erdős Norbert, európai parlamenti képviselő és Zalai Mihály, a Békés megyei Közgyűlés elnöke az egészségügyi ellátás, a családpolitika, oktatás jelenlegi helyzete és a térség fejlesztési lehetőségei mellett kérdéseket fogalmaztak meg.

FEL