A BRSE újra megverte a Vasast

2016. december 29. 20:00 | behir.hu

A tavalyi ezüstérmes Békéscsaba három szettben győzte le a Vasast a röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának csütörtöki mérkőzésén a városi sportcsarnokban.

A csapat keretét érintően rossz hírek érkeztek, hiszen Godó Panni a Vasas elleni junior mérkőzésen bokaszalag szakadást szenvedett, így néhány hetes kihagyás vár rá. Nála rosszabbul járt az utóbbi időben javuló formát mutató Csengeri Petra, aki gerincsérv miatt akár több hónapra is harcképtelenné vált.

A rangadónak szűkösebb kerettel nekivágó házigazda villámrajtot vett: Matic és Soós ütéseivel percek alatt 6-0-ra meglépett. Rountree révén ezután jött a szépítés, a Vasas 12-8-ig zárkózott, a különbség a második technikai szünetig meg is maradt. Jókay Zoltán nem volt elégedett a kezdővel, a görög Kountoura helyére Durst érkezett, míg Szedmák helyén Pekárik folytatta a szett közepén. A házigazdáknál Szakmáry is bekapcsolódott a pontgyártásba, a válogatott játékos értékesítette az első szettlabdát (25-19, 1-0).

A tavalyi ezüstérmes lemásolta a nyitó játszma kezdését, 3-0-val meglógott. A Vasas mestere, Jókay Zoltán időt kért, ez még az egyenlítésre elég volt, de 3-3 után Bodnár ászainak is köszönhetően 8-5 állt az eredményjelzőn az első technikainál. A Vasas ezután is sokat hibázott nyitásfogadásban és mezőnyben, a második kötelező szünetben már nyolc pont volt a különbség. A játszma hajrájában Matic és Tálas kapott pihenőt, Ludmán, valamint Petrenkó érkezett. A csabai fór tovább nőtt, a játszmát pedig ezúttal is Szakmáry fejezte be (25-14, 2-0).

A harmadik felvonásban a fővárosiak szerezték az első pontot, de pár pillanattal később 8-4-re már a viharsarkiak vezettek. Jókay Zoltán 13-6-nál, majd 18-10-nél is időt kért az utolsó esélyt megragadva. A második szett cseréit megismételve változtatott Sasa Nedeljkovic, azonban 20-19-re még visszajött a Vasas. Aztán a hazai mester visszahozta a kezdőt a kolléga pechjére: Tálas és Matic jó megoldásainak köszönhetően már nem bukott labdamenetet a BRSE és 25-19-cel behúzta a meccset (3-0).

Soós Nikolették ezzel négy kör után három győzelemmel és egy vereséggel a 2. helyen állnak a Közép-európai Liga alapszakaszában. A nemzetközi sorozatban január közepén lépnek pályára újra a csabaiak, akkor a szlovák 1. BVK Bratislava és a cseh Olomuc érkezik a városi sportcsarnokba.

 

FEL