120 nehéz helyzetű család kapott húsvéti sonkát

2017. április 14. 12:25 | Horváth Szabolcs

Egyéni kezdeményezésre, saját jövedelméből tartott ételosztást Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Vantara Gyula országgyűlési képviselő. Összesen 120 rászoruló családot hívtak invitáltak a jótékonysági akcióra. A két politikus 2014-ben indította a kezdeményezést azzal a céllal, hogy az ünnepek előtt jelképes ajándékkal lepjék meg a nehéz helyzetben lévő csabaiakat.

 

Kötözött sonka, kenyér és csoki nyuszi is került a szatyrokba, azért, hogy lehetőség szerint - ha nem is sok, de kerüljön étel a húsvéti asztalra.

Szarvas Péter azt mondta: az önkormányzat is sok eszközzel segíti a nehéz sorsú békéscsabaiakat. Több mint ezer család szorul gyógyszer, lakhatási vagy akár életkezdési támogatásra. Ez a mostani viszont magántermészetű döntés - tette hozzá a polgármester.

– Abban bízom, hogy Békéscsabán egyre kevesebben lesznek olyanok, akik mások segítségére szorulnak. Addig is erkölcsi kötelességünk, hogy önkormányzati tisztségviselőként és magánszemélyként is segítsünk nekik – fogalmazott Békéscsaba polgármestere.

A nehéz helyzetben élőket ezúttal is a családsegítő értesítette ki. Vantara Gyula azt mondta: a támogatás jelképes és nem hidalja át az egész ünnepi étkezést.

– A jelképes ajándékkal úgy gondoljuk, hogy enyhíteni tudunk a rászorultak helyzetén. Ez saját kezdeményezésünk, pénzügyileg 50-50 százalékos megosztásban szoktuk rendezni a költségeket. A kiválasztásban az önkormányzat munkatársai segítettek bennünket, amit köszönök nekik és polgármester úrnak is – mondta Vantara Gyula országgyűlési képviselő, aki hozzátette: azt szeretnék ha a rossz szociális körülmények között élők éreznék, hogy gondolnak rájuk és a sorsuk javítása nem kerüli el a figyelmüket.

További programok »

FEL